Csalás miatt keresi a rendőrség Káté Zsoltot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást Káté Zsolt ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. június és 2022. február között több sértettet megtévesztett úgy, hogy különböző munkálatok elvégzését ígérte, valamint olyan pénzt követelt vissza, amit nem ő fizetett ki. A bűncselekményekkel okozott kár összesen 926 259 forint. 

A bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, amit a másodfokú bíróság megváltoztatott és elrendelte Káté Zsolt letartóztatását.

A gyanúsított erről tudomással bír, azonban nem jelent meg a hatóság előtt, ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrség körözését rendelte el. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Káté Zsolt tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !