Kegyetlen módon végeztek a sertésekkel az aszalói disznótolvajok

Ítéletet hozott a Szikszói Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik Aszaló külterületén lapáttal és betondarabbal vertek agyon sertéseket.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a három férfi egy aszalói külterületi ingatlanhoz ment, melynek egyik melléképületében sertéseket tartottak. A vádlottak megállapodtak abban, hogy a két állatot eltulajdonítják. A harmadrendű vádlott a helyszínt figyeléssel biztosította, míg az első- és a másodrendű vádlottak lapátokat és egy betondarabot vettek magukhoz, melyek segítségével leölték a sertéseket. A cselekményt oly módon követték el, hogy azzal az állatoknak indokolatlanul különös szenvedést okoztak. Az első- és a másodrendű vádlott kb. fél óra elteltével visszament a korábban elrejtett állatokhoz, majd azokat a helyszínen feldarabolták és kerékpárjaikon otthonukba szállították. A lopási kár nem térült meg.

A bíróság az első- és másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétségében, valamint állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őket 1 év 4 hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, míg harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta és pártfogó felügyeletét rendelte el.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte mindhárom vádlott vonatkozásában azt, hogy fiatal felnőttek.  További enyhítő körülményként állapította meg a bíróság első- és másodrendű vádlott vonatkozásában azt, hogy kiskorú gyermek tartásáról kötelesek gondoskodni, továbbá másod- és harmadrendű vádlott vonatkozásában büntetlen előéletüket is. Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság elsőrendű vádlott vonatkozásában a büntetett előéletét, illetve mindhárom vádlott vonatkozásában az ilyen cselekmények elszaporodottságát.

Az ítélet jogerős.