Nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a túlárazott koronavírus-tesztek miatt

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Kórházi Főigazgatóság jogelődje, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által kötött koronavírus-tesztek beszerzése ügyében – ez derült ki Ujhelyi István volt Európai Parlamenti képviselő közleményéből

Ujhelyi emlékeztetett: az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ),(illetve akkori jogelődje) 2020 évvégén összesen öt szerződést kötött három különböző céggel, mintegy ötmilliárd forint értékben covid-tesztek beszerzésére. 

"Az általam korábban közérdekű adatigénylés során kikért szerződések közül két cég esetében ordít, hogy leginkább stróman közvetítőként iktathatták be őket a beszerzési folyamatba. Az egyik vállalkozás korábban thai-masszázzsal foglalkozott, semmilyen kapcsolódó referenciával nem rendelkezett, viszont a másfélmilliárd forintos megrendelés aláírása előtt hirtelen cégtulajdonos lett benne a Fidesz egyik korábbi országgyűlési képviselője. A másik, szintén milliárdos tesztbeszerzést elnyerő céget a szerződés aláírása előtt néhány héttel alapították csak, tulajdonosa pedig a ferencvárosi Fidesz meghatározó alakja és képviselője volt, aki korábban még a kormánypárt egyik alelnökének személyi titkáraként is dolgozott. Mindkét céget az OKFŐ-vel kötött sokmilliárdos üzlet után hamar eladták, átalakították, felszámolásuk – vagyis a nyomok eltüntetése – jelenleg is zajlik. Azt, hogy az OKFŐ, illetve jogelődje miért ezeket a cégeket bízta meg akkor a covidtesztek beszerzésével, a mai napig nem tudni. Az erre vonatkozó dokumentumok, jegyzőkönyvek, döntéselőkészítő belső anyagok ugyanis soha nem kerültek nyilvánosságra – hiába próbáltam jogszerűen korábban jómagam is hozzájutni. Legutóbbi közérdekű adatigénylésemre az OKFŐ jelenlegi vezetése már csak azt tudta válaszolni, hogy a kért dokumentumokat azért nem tudja kiadni számomra, mert a rendőrség lefoglalta. De, legalább azt tudjuk, hogy valamilyen dokumentációnak kell lennie ezzel kapcsolatban, amely így vagy úgy, de megmagyarázza, hogy a Fidesz-kormány felügyelte állami cég miért referencia nélküli, fideszes érdekeltségű cégeket bízott meg a covid-járvány idején többmilliárd forintos beszerzéssel. Nagyon bízom benne, hogy a nyomozó hatóságok a bűn mellé mielőbb a bűnöst is megtalálják. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy volt-e már tanúkihallgatás, van-e esetleg már gyanúsított az ügyben. Az oknyomozó sajtó és aktív EP-képviselőként korábban én magam is szinte minden részletet feltártunk az ügyben, így sok mozaik darabot már nem kell összegyűjteni a teljes képhez." - olvasható Ujhelyi közleményében.

Szavai szerint ez az ügy, ezek a milliárdos beszerzések a Fidesz-kormány elmúlt tizennégy évének "legbűzösebb és legvérlázítóbb visszaélései". "Hiszen több mint hatvanezer magyar ember halt meg a gyilkos járványban, miközben ők a közvetítői díjat számolgatták. A nyerészkedőknek, a hatalomnak kötelessége elszámolni ezzel az üggyel; már csak az elhunytak iránti tiszteletből is." - tette hozzá.

"A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázhatvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak." - zárta közleményét Ujhelyi István.