Távirányítóval tudták manipulálni a menetíró készülék adatait, milliós bíráságra is számíthatnak egy magyar fuvarozó cég sofőrjei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei néhány óra alatt két olyan teherautót is ellenőriztek, amelyekben a sofőrök távirányítóval manipulálták a menetíró készülékek adatait.

A NAV közölte az MTI-vel, hogy csupán néhány perc eltéréssel követte egymást Vértesszőlős és Lábatlan között egy magyar fuvarozó két teherautója, amelyeket a hatóság munkatársai hajnalban állítottak meg.

Az első gépkocsi fülkéjében találtak egy távirányítót két gombbal felszerelve; az eszköz kipróbálásakor kiderült, hogy módosítja a menetíró készülék által rögzített adatokat, valamint a sebességmérő-, a szervo- és a fékberendezést.

Az egyik gomb lenyomásával a készülék egyéb munkát rögzített vezetés helyett, a másik gombbal pedig újra üzembe helyezte a tachográfot - tették hozzá.

Néhány perccel később a fuvarozó egy újabb tehergépkocsiját állították meg a járőrök; a sofőr megpróbálta elrejteni saját kapcsolóját, de nem járt sikerrel, a járőrök őt is leleplezték.  

Megjegyezték, hogy bár az ellenőrzés napján nem használták a készüléket, de a csalásra alkalmas eszköz miatt az elkövetők akár milliós bíráságra is számíthatnak.