Agyonverte volt üzlettársát egy férfi Pest vármegyében

Emberölés bűntette miatt a Pest Vármegyei Főügyészség emelt vádat az ellen a terhelt ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

A vádlott és a sértett 2000-ben ismerkedtek meg és kerültek üzleti kapcsolatba. 2003-tól 2008-ig közösen, egy gazdasági társaságban folytatták üzleti tevékenységüket. 2014-ben a sértett a vádlott németországi építőipari cégénél lett ügyintéző, illetve tolmács. 2015-től a vádlott és a sértett kapcsolata fokozatosan megromlott, mivel a vádlott úgy látta, hogy a sértett jogtalanul rendelkezett a cég vagyona felett, illetve 2017-ben a külföldi megrendeléseket a saját és üzleti partnerei tevékenysége körében, a maga hasznára kezdte fordítani. Ezzel párhuzamosan az üzleti kudarcok miatt a vádlott anyagi helyzete egyre rosszabb lett, illetve a sértett anyagi helyzete is rendkívül megromlott.

2018 áprilisában – miután megbeszélték, hogy együtt mennek külföldre autót vásárolni - a sértett kocsival a vádlott családi házához ment. Ekkor a ház felső emeleti hálószobájában tartózkodott a vádlott fia és akkori barátnője, akiknek az ottlétéről a terhelt nem tudott. Amikor a sértett az ingatlanhoz ért, a vádlott behívta őt a lakásba és kávéval kínálta, majd beszélgetni kezdtek. A beszélgetés során szóba került közöttük, hogy a terhelt 600 eurót szán a kocsivásárlásra, de a sértett szeretett volna tőle a külföldi tartózkodása idejére is pénzt kérni. Emiatt a felek vitatkozni kezdtek. Eközben a két férfi kilépett a garázsbejárójához nyíló ajtón, majd a vádlott az ajtótól lefelé vezető lépcsőn meglökte az előtte álló sértettet. Emiatt a sértett a kocsibejáróra esett és beverte a fejét. Miközben felállt, dühösen számon kérte a vádlottat, aki a garázsból magához vett egy betonvas rudat. Ezt követően a terhelt olyan súlyosan bántalmazta a sértettet az eszközzel, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette. A sértett maradványai 2022. május 25-én kerültek elő az udvaron lévő, zöldhulladék tárolására alkalmas gödörből, ahova a vádlott a holttestet elrejtette.

A törvényszék a vádirati tényállással egyetértve az a vádlottat emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Jogorvoslat benyújtására az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

A tárgyaláson eljáró bíró – a kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel – elrendelte a vádlott letartóztatását a fellebbviteli bíróság jogerős döntésének meghozataláig.