A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt, aki a feleségével szerelmi kapcsolatot létesítő férfit autóval elsodorta, majd viperával ütlegelte.
A vádirat szerint a vádlott 2023. január elején, délután, Kazincbarcikán gépjárművel közlekedett, amikor észrevette a szintén autót vezető haragosát, aki a feleségével szerelmi kapcsolatot létesített. Elhaladtak egymás mellett, a férfi mutogatott felé, ezért a vádlott megfordult az autójával és követte, majd mindketten megálltak az úttest szélén. Kiszálltak a gépjárművekből, egymás felé indultak, miközben folyamatosan szitkozódtak. A kölcsönös kiabálás után a vádlott autóba ült, 50 km/h sebességre gyorsítva az autója mellett álló férfi irányába haladt, neki akarta szorítani a gépjárműnek, de mellé érve, elsodorta.
A két autó közé szorult sértett megpördült, megemelkedett, a talpára esett vissza. A vádlott továbbhajtott, majd kiszállt az autójából, magához vett egy fél méter hosszúságú teleszkóposan kihúzható fém rudat, és a feltartott karral védekezni próbáló férfit 12 alkalommal testszerte megütötte.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a vádlott cselekményével ok-okozati összefüggésben halálos kimenetelű sérülések bekövetkezésére reális esély volt.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, közúti járművezetéstől eltiltás büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.