Buszsofőr mentette meg egy nő életét Budapesten

A 105-ös busz sofőrje látott meg egy földön fekvő, 75 év körüli nőt, akit kisebb tömeg vett körül az utcán. 

Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint a BKK munkatársa azonnal félreállt és a beteg segítségére sietett, ekkor már az egyik szemtanú vonalban volt mentésirányítóval, így a buszvezető átvette a telefont és a kapott instrukciók szerint megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett. A rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben segítségével a jószándékú sofőr megkezdte az újraélesztést.

A helyszínre érkező mentők emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.