Dmitro Nataluha, a Nép Szolgája parlamenti képviselője, a gazdaságfejlesztési bizottság elnöke az országos hírmaraton adásában arról számolt be, hogy becslések szerint évi 700 ezer és 2 milliárd dollár közötti összeg vándorolhat zsebből zsebbe a mozgósítás elkerülése céljából - írta a Kárpáti Igaz Szó a glavcom.ua cikkére hivatkozva.
A képviselő szerint ezért is lenne indokolt törvényileg szabályozni a katonaság pénzért való kiváltását. Merthogy aki tehetős, az úgyis megtalálja a kiskapukat, hatalmas pénzeket fizetnek ki sokan, hogy elkerüljék a mozgósítást, de ez csak egy szűk kör zsebében köt ki, miközben ezeket a pénzeket a hadsereg finanszírozására lehetne fordítani legális keretek között.
A „gazdasági védettség” már jó ideje téma Ukrajnában, de sokan azzal utasítják el ezeket a kezdeményezéseket, hogy az szociálisan és társadalmilag igazságtalan.
Eközben azonban tombol a korrupció a toborzótisztek körében, amit a legmagasabb szinten is elismernek. Volodimir Zelenszkij államfő tavaly az összes megyei toborzóközpont parancsnokát menesztette, ám az idézett képviselő szavaiból arra lehet következtetni, hogy ennek ellenére sem változott gyökeresen a helyzet, egyeseknek hatalmas pénzeket eredményez a háború, pontosabban a mozgósítás és a növekvő embercsempészet. A korábbi Odessza megyei toborzótiszt például több millió euróért vásárolt Spanyolországban luxusvillát, odahaza pedig méregdrága szalonautókat.