Kábítószert értékesítő bűnszövetség tagjai ellen indult eljárás Bács-Kiskunban

Kábítószert értékesítő bűnszövetség tagjai, három jánoshalmi férfi ellen indult eljárás Bács-Kiskunban - közölte Dabis Krisztina, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a háromfős társaság 39 éves tagja 2023 óta rendszeresen árulta az új pszichoaktív anyagnak minősülő "kristály" fantázianevű kábítószert. A rendőrség a nála tartott házkutatás során bruttó 36,04 gramm fehér és barna kábítószergyanús anyagot talált és foglalt le.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az új pszichoaktív anyagok továbbértékesítésében egy 24 éves és egy 19 éves jánoshalmi férfi működött közre.

A rendőrök a trió vezetőjét, a legidősebb férfit bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Társait új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt hallgatták ki a nyomozók.

A lefoglalt anyagokat szakértő vizsgálja.