A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó pécsi férfival szemben, akinek késes fenyegetőzése riadalmat keltett egy siófoki sörözőben.
A vádirat lényege szerint a férfi magánéleti problémái miatt feldúlt állapotban érkezett a siófoki sörözőbe, ahol - miközben szálláslehetőség után érdeklődött - szeszes italt kezdett fogyasztani.
A vádlott az elfogyasztott alkoholtól egyre agresszívabb lett, ezért a söröző pultosa egy idő után megtagadta a férfi szeszes itallal történő kiszolgálását. A vádlott ekkor elővett egy 5-6 cm pengehosszúságú kést, azzal fenyegetni kezdte a pultost, majd a kiszolgáló pultba, ezután pedig a teraszon lévő egyik asztalba és padba szúrt a késsel.
A láthatóan indulatos vádlott cselekményétől nemcsak a pultos, hanem a söröző vendégei is megijedtek, ezért értesítették a siófoki rendőröket, akik a helyszínen elfogták a férfit.
Az ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban a Siófoki Járásbíróság elé állította. A bíróság a férfit az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.