Az e-rollerek közlekedésben való részvételének feltételei a mai napig nem teljesen tisztázottak. Az azonban egészen biztos, hogy a kedden történt nem mindennapi baleset e-rolleres résztvevői nagyot hibáztak - közölte a rendőrség.
Kedden délután érkezett bejelentés arról, hogy Dombóváron, a Tóth Ede és a Vörösmarty utca kereszteződésében súlyos baleset történt. Az elektromos roller vezetője, egy 21 éves döbröközi fiatal még utast is szállított – szabálytalanul –, és a Tóth Ede utcában kihelyezett stoptábla jelzését figyelmen kívül hagyva megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe. A védett úton éppen egy menetrend szerint közlekedő autóbusz haladt, melynek vezetője észrevette a rollerest, azonban nem tudta elkerülni az ütközést. Az e-roller utasai lefejelték a busz első ajtaja melletti szélvédőt, és elestek. A roller 15 éves döbröközi utasa súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, sofőrje pedig könnyebben sérült meg.