A járőrök a gépkocsit követték, amíg az M7-es autópálya előtti szakaszon, az út mentén végül félreállt, és a sofőr kiugrott. Mire a rendőrök odaértek, V. Gyula a kocsi mellett állt és azt állította, hogy ő vezette az autót. A rendőrök őt és a kocsiban tartózkodó másik két férfit is igazoltatták, megállapították, hogy az egyik utas, V. István ellen három körözés volt érvényben. A Székesfehérvári Törvényszék bv. csoportja pénzbírság be nem fizetése miatt kereste, míg a Gárdonyi Rendőrkapitányság két ügyben körözte pénzbírság és helyszíni bírság meg nem fizetése miatt. A bíróság a járművezetéstől kétszer is eltiltotta jogerősen. A 24 éves férfit a rendőrök elfogták és előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra.
Mivel gyanús volt, hogy a gépkocsit nem végig V. Gyula vezette, ezért a térfigyelő kamerarendszer felvételeit visszanézték, ami alapján beigazolódott a feltevés. A felvételeken látható volt, hogy a gépjárművet bátyja V. István vezette, majd helyet cserélt a testvérével, aki félreállt vele.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság V. István ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, míg V. Gyula ellen engedély nélküli vezetés miatt indított eljárást.