Az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a kormányfő fizetése, ha az ország lakosságának bruttó átlagbéréhez viszonyítjuk. Orbán Viktor díja az idei évben havi bruttó 6,3 millió forintra emelkedett, tehát a magyar átlagbér összegének 9,5-szörösét kapja kézhez minden hónapban, amivel messze kiemelkedik az átlagos emberek keresetéhez képest az EU-s vezetők mezőnyéből írja az Átlátszó cikkére hivatkozva a 24.hu.
Ha csak a fizetés összegét néznénk, akkor Orbán ebbéli keresetét az EU-ban hét kormányfőé megelőzi, közülük Olaf Scholz német kancellár keresi a legtöbbet, évi bruttó 348 300 eurót, vagyis havi kb 29 ezer eurót, 11 millió forint feletti összeget. Ez a fizetés azonban más német állami vezetőkhöz viszonyítva nem kiemelkedő, a német állami vasúttársaság vezetője például 2022-ben több mint 2,2 millió eurót kapott, körülbelül hatszor annyit, mint a kancellár. Scholz fizetése még így is az aránytalanabbak közé tartozik az unióban, mert 5,9-szer többet tesz zsebre a német átlagbérnél.
A legalacsonyabb összeget a bolgár kormányfő kapja, évi bruttó 67 452 eurót, ami hozzávetőlegesen harmada Orbán Viktor fizetésének, és 4,8-szorosa az átlagos bolgárénak.
A legkisebb különbség egy átlagpolgár és a kormányfő keresete között Máltán van, ahol a vezető 2,3-szor keres többet a bruttó átlagbérnél. Horvátország sem marad le sokkal, a kormányfőjük 2,5-szörösét keresi meg egy átlag fizetésnek.
Az Európai Unió 27 tagállamából 20-ban ötszörös szorzó alatt van a különbség az átlagbér és a kormányfői fizetés között.