Súlyosan megsérült egy másfél éves kisgyerek egy ámokfutó autójában Budapesten

Súlyosan megsérült egy másfél éves gyermek abban az autóban, amelynek sofőrje nem állt meg a rendőri felszólításra, elmenekült, és több autónak is nekihajtott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint csütörtök délután a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési rendőrei az M0-s autóúton Gyál közelében próbáltak igazoltatni egy gépjárművet, amelyiknek a sofőrje a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem a rendőröket kikerülve elhajtott a Nagykőrösi út irányába.

A rendőrök követték a szabálytalankodó sofőrt, aki Budapest XIX. kerületében, a Nagykőrösi út és a Hofherr Albert utca kereszteződésében frontálisan ütközött egy személygépkocsival.

A balesetet okozó férfi, női utasa és egy másfél éves kisgyermek súlyos sérüléseket szenvedett.

A sofőrnek nem volt jogosítványa, az autó nem rendelkezett forgalmi engedéllyel, és az utastérben nem volt gyerekülés.

A másik autóban egy férfi és egy nő utazott, ők nem sérültek meg; az elkövető az autójával a frontális ütközés előtt másik három gépkocsival is karambolozott. A sérülteket a mentők kórházba vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indított eljárást a 21 éves valkói lakos ellen - áll a közleményben. (MTI / Fotó: police.hu)