Zsolt Péter szociálpszichológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc pártelnök a „Játsszuk le!” jeligére alapozza stratégiáját, amit, úgy látszik, a DK többi politikusa is egy emberként követ. Ennek az a lényege, hogy a közösségi médiában kritizálnak más pártokat, semmit sem hagynak szó nélkül - írta a Népszava.
Az aktivitásnak jóval magasabb szintje az, amikor nemcsak a saját oldalainkon fejtjük ki a nézeteinket, hanem Orbán Viktor és más pártok csoportjaiban is – magyarázta.
„Ez egy konfrontatív politizálás. Ilyen politizálást sértettségből szoktak űzni. Valószínűleg a végjátékát látjuk a DK-nak, mert ez a stratégia frusztrációra épül” – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc többször is hangsúlyozta, hogy mindenkivel kész együttműködni, aki valóban az Orbán-rendszer ellenfele. Vele viszont nem fog együttműködni senki – reagált a kutatási igazgató, aki kommunikációs játszmaként értékelte Gyurcsány szavait: „ha mindenkibe beleköt, minden őt ért vádra túlzott felháborodással és kioktatással válaszol, akkor valójában nem várja, hogy együttműködjenek vele”.
A DK zuhanórepülésben van, ezek kétségbeesett próbálkozások – állította. Felidézte a Szabad Demokraták Szövetsége esetét: amikor az SZDSZ hasonlóan rosszul állt, akkor szintén agresszív kommunikációba kezdett. Ennek vége a párt megszűnése lett.
A kutatási igazgató fenntartja a tévedés jogát, elvileg nem zárja ki, hogy a DK fennmarad. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy alapvetően megváltozzanak a politikai körülmények, és a többi párt rosszabbul teljesítsen.
A politikában nem elég, ha valaki tehetséges, nem árt a bölcsesség sem – folytatta. Egy bölcs ember tudja, meddig érdemes küzdenie. Az országos politika szintjén Márki-Zay Péterből is hiányzott a bölcsesség ahhoz, hogy ezt felismerje.
Gyurcsány Ferenc emberileg érthető, de politikailag rossz stratégiát követ. Jelen állás szerint a DK a felszámolódás felé tart – foglalta össze véleményét a kutatási igazgató.