A Volkswagen Passatját árulta egy tiszakécskei férfi az egyik közösségi oldalon. A hirdetésre hamar jelentkezett egy érdeklődő, akivel megbeszéltek egy találkozót július 23-án estére. A jármű szemrevételét követően próbaútra mentek. A kocsit az érdeklődő vezette, aki egypár kilométer megtétele után azzal állt elő, hogy furcsa hangot ad ki az egyik hátsó kerék. Tiszakécskén, egy mellékúton félre is állt, és megkérte az autó gazdáját, hogy nézze meg közelebbről a gumiabroncsot. A férfi eleget akart tenni a kérésnek, ám ahogy kinyitotta az ajtót, a sofőr erősen meglökte, és ő a földre zuhant. Ezután már csak azt vette észre, hogy a vevőjelölt elhajtott.
Egyből beszámolt a rendőrségnek az esetről, a gyors bejelentést pedig gyors intézkedés követte. A tiszakécskei járőrök keresni kezdték a kocsit, és kis idő múlva meg is találták. Kecskeméten akadtak a nyomára, a sofőr ellen pedig azonnal intézkedtek. Elfogták és előállították a 24 éves szegedi férfit. Rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melyet követően őrizetbe is vették. A nyomozók lefoglalták az ellopott autót, és visszaadják a tulajdonosának.