A koreguláció azt jelenti, hogy valaki más segít nekünk felismerni, megnevezni és szabályozni az érzéseinket. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülők végigvezetik gyermekeiket az érzelmiken, és megmutatják nekik, hogy a negatív érzéseket is megengedhetik maguknak.
Fontos, hogy segítsünk a gyerekeknek megérteni, mi zajlik le bennük, és megnevezni ezeket az érzéseket. Ha például dacból a földre vetik magukat, a szülők válaszul azt mondhatják: "Megértelek. Most dühös vagy". Ha a gyermek dühe abból fakad, hogy a szülő megtiltott valamit, akkor nyugodtan és tárgyilagosan újra elmagyarázhatja, hogy miért tilos megtenni az adott dolgot.
Olyan kijelentéseket, mint: "Azonnal hagyd abba!", vagy "Ne viselkedj így már megint!" A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy minden érzéshez jogunk van, hogy a szüleik támogatják és szeretik őket akkor is, ha dühösek. Azt is tanácsoljuk ilyenkor, hogy ne vegyék fel a gyerekeket azonnal ölbe, és ne is szóljanak hozzájuk túlságosan hamar. A legjobb, ha a szülők végig nyugodtak tudnak maradni, és megvárják, amíg a kisgyermek szépen lassan visszanyeri az önuralmát. A düh általában egy ponton sírásba csap át, ekkor a szülő egyszerűen a karjaiba veheti a gyermekét, magához szoríthatja, és ilyenkor hamarosan ismét minden rendben lesz a világgal.
Más az, amikor a kisgyerek például focizott a lakásban, és betörte az ablaküveget, akkor egy teljesen más helyzetről beszélünk. Ilyenkor a szülőnek el kell magyaráznia, hogy miért volt rossz ötlet a lakásban focizni, és mivel jár az, ha betörik az ablak. Ez az eset teljesen más, és nem keverendő össze azzal, amikor a kisgyerek még nem tudja szabályozni az érzelmeit.
Amikor a gyerek rosszalkodott, majd "beismerést" tesz, akkor hajoljunk le hozzá szemmagasságba, azaz gugoljunk vagy térdeljünk le hozzá, és könnyedén tegyük a kezét a bal és a jobb oldalához. Ezután magyarázzuk el, hogy miért nem volt rendben a viselkedése. Például, hogy nem szabad otthon focizni, mert nem szeretnénk feleslegesen pénzt költeni betört ablaküvegekre. Ha a gyermek elég idős hozzá, megkérdezhetjük, hogy mindent megértett-e, és megkérhetjük arra, hogy ismételje el, amit mondtunk neki. A végén kezet foghatunk vele, és azt mondjuk: "Jó, most már kezet adtunk egymásnak, és megállapodtunk".
Ha egy szülő érzi, hogy kezd dühbe gurulni, először is próbáljon meg magában elszámolni tízig. Ha ez sem segít, jobb, ha inkább kimegy a szobából, főz magának egy csésze kávét vagy teát, kinyitja az ablakot, hogy jó mély levegőt vegyen. Ha a gyermeknek állandó és visszatérő dührohamai vannak, akkor egyrészt fontos, hogy szülőként keressük saját testi-lelki egyensúlyunkat, másrészt nagyon fontos, hogy ne féljünk szakmai segítséget kérni a kisgyermek számára.
Azért olyan fontos, hogy a gyerekek felismerjék, hogy a negatív érzelmek is meg lehet élni, mert ez erősíti érzelmi egészségüket és ellenálló képességüket. Önbizalmat, megértést és azt az érzést kelti bennük, hogy valahová tartoznak. Ha az olyan érzéseket, mint a düh, gyermekkorban negatívan ítélik meg, elfojtják vagy figyelmen kívül hagyják, az ahhoz vezethet, hogy ezek az emberek felnőttkorukban kevésbé tudják szabályozni és kifejezni érzelmeiket. Ez pedig negatív hatással lehet a konfliktuskezelési képességükre, az impulzuskontrollra és a mentális egészségükre. Ezért kulcsfontosságú, hogy a gyermekek már korán megtanulják megérteni és elfogadni érzelmeiket.
