Az ilyen implantátumok kifejlesztése még az 1990-es években indult meg. A technológia olyan betegeket céloz meg, akik szemkárosodásban szenvednek, a látókérgük – vagyis az agy látóközpontja – azonban aktív és képes fogadni a beérkező jeleket. A fejlesztéseket azonban hátráltatja, hogy az elektródák nagyok és hajlamosak a korrózióra. A svédországi kutatók viszont azt állítják, hogy mindkét problémával sikerült megbirkózniuk.
A kutatók mikroszkópikus méretű elektródákat készítettek, így többet tudtak belőle beépíteni egyetlen implantátumba. Ez nagyobb agyi stimulációt tesz lehetővé, és részletesebb képet hoz létre a páciens számára. Ez utóbbi rendkívül fontos, ez határozza meg ugyanis azt, hogy az agy által alkotott kép mennyire lesz tiszta.
Az implantátum emellett speciális ötvözetet is használ. Ez magában foglal egy vezetőképes polimert, amely átalakítja az elektromos jeleket, miközben védőbevonatként működik, ami befedi a fémet és megóvja azt a korróziótól.
A preklinikai tesztek eredményei ígéretesek. Az egereken végzett első kísérletek azt mutatták, hogy az implantátum már egy kis mennyiségű elektromosság segítségével képes hatékonyan serkenteni a vizuális érzékelést.
Asplund szerint a mostani fejlesztéssel sikerült azt bebizonyítani, hogy lehetséges idegsejt méretű elektródákat készíteni, és az hatékonyan tud hosszú ideig működni. A kutatók következő lépése az lesz, hogy olyan implantátumot készítsenek, amihez több ezer ilyen elektróda kapcsolódik.
