Az elküldött szerződés alapján a sértett elutalt a cég számlaszámára három részletben 1,1 millió forintot. Mivel a vállalat különféle indokokra hivatkozva nem kezdte meg időben a kivitelezést, a ház tulajdonosa 2024. február 23-én jelezte, hogy szerződést szeretne bontani. A kivitelező erre azt állította, hogy az anyagot már leszabták, illetve, hogy nem is kapta meg a szükséges összeget, csak 600 ezer forintot. Ekkor kérte a rendőrség segítségét a károsult.
A nyomozók megállapították, hogy a céget képviselő 30 éves budapesti férfi valótlanul állította, hogy a külföldi banki szolgáltatón keresztül a vállalkozás számlájára beérkezett összegekről nem volt tudomása. Sőt, a vitatott két utalással érkezett pénzt – összesen 500 ezer forintot – rövid időn belül tovább is utalta egy harmadik fél részére. A férfi ellen hasonló bűncselekmények miatt folyt már büntetőeljárás az ország más részén is.
A Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.