Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy huszonkilenc éves becskei nővel szemben. Az elkövető összeveszett szomszédjával, akit többször megütött, megrúgott és egy bottal bántalmazott.
A vád szerint a nő Becskén átment a szomszédasszonyához azért, hogy a mobiltelefonján egy netbanki tranzakció végrehajtására kérje. A sértett nem tett eleget a vádlott kérésének, aki emiatt dühbe gurult, szidta a nőt, aki a teraszán tárolt nyúlketrecben megbotlott, és leesett a magas teraszról, melynek következtében töréses sérülést szenvedett.
Rövid idő múlva a sértett orvoshoz indult, de a vádlott elé állt és trágár kifejezésekkel illette, aki dühében pofon ütötte vádlottat. Erre az elkövető többször pofon ütötte a sértettet, majd a hajánál fogva a földre rántotta, ahol többször megrúgta, végül egy fadarabbal kétszer megütötte.
A bántalmazás következtében a sértettnél 8 napon túli közvetetten életveszélyes sérülés alakult ki.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a bántalmazó nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat. Arra az esetre, ha a nő az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 2 év 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.