Gyurcsány alatt jobb volt, mondta Gyurcsány Ferenc, aki ma 20 éve lett miniszterelnök

Már húsz éve, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lett. Az akkori gyermek-, ifjúsági- és sportminisztert még 2004. augusztus 25-én jelölte az MSZP kongresszusa miniszterelnöknek, de mivel Medgyessy Péter csak ez után adta be hivatalosan is a lemondását, majd egy hónapot ügyvezetőként töltött még hivatalban, az első Gyurcsány-kormány csak 2004. szeptember 29-én alakulhatott meg.

Gyurcsány – aki az elmúlt húsz évben aztán megnyert egy választást, lemondott, kilépett az MSZP-ből, megalapította a DK-t és azóta is vezeti, jó időre az ellenzék vezető erejévé küzdötte fel az új pártját, majd most épp újra a parlamenti tagság megtartásáért küzd – a Facebookra töltött fel egy videót a húsz éves évfordulóra, vette észre a hvg.hu. Ebben arról beszélt: „Tudom, hogy leginkább ezt a nevet, hogy Gyurcsány, manapság szitokszóként hallják. Mégis azt kell mondjam, hogy Gyurcsány alatt jobb volt.”

Az ellenzék vezetője szabadon járt a köztévében és nem vádolták hazaárulással, a kormány nem szólt bele az igazságszolgáltatásba, azóta is utolsóként megemelték a családi pótlékot – sorolta.