Gyurcsány Ferenc azt hangoztatta, alapesetben nagyon is rendben lévőnek tartja, hogy tudjanak arról a választók, ha valaki alkoholbeteg, drog-, vagy netán játékfüggő, mivel ez szerinte közügy. Saját magáról szólva megjegyezte, ő idén eddig kétszer ivott idén alkoholt: újév hajnalán és a nyaralásán.
Ezt követően sorait Magyar Péternek címezve azt írta, „Ön alávaló, mocskos dolgot csinál. Valójában azt, amit a Fideszben megtanult. Talán éppen Rogántól. Milyen szemétség az, hogy politikai riválisára hazug mocskot önt ahelyett, hogy tisztességesen megküzdene vele? Az a megoldás, hogy aki szembe megy Önnel, azt Ön besározza? Ez lenne az Ön által ajánlott új magyar jövő?” - tette fel a kérdéseit, ezt követően személyesebbre véve hangvételét azt firtatta, hogy a Tisza Párt elnöke erre tanítja-e a gyerekeit.
„Mondja, amikor hazug módon mocskolódik, akkor egyébként tetszik önmagának? Az jár a fejében, hogy »hű, de jól megmondtam annak a rohadéknak, és még milyen szellemes is voltam, most biztos jókat röhögnek a fiúk a Tiszában, hogy de jól odavágtam annak a büdös komcsinak?« A fiatalos imázs mögött valójában bunkóság lappang?” - sorolta kérdéseit.
Gyurcsány Ferenc szerint „ha ez Ön szerint rendben van, akkor Ön pocsék ember. Ilyen egyszerűen: pocsék.” A korábbi miniszterelnök szerint gyalázatra, ocsmányságra nem lehet építeni semmit, vagy legfeljebb olyat, amit a Fidesz épített. „Nincs önmagától hányingere, hogy így viselkedik?” - tette fel újabb kérdését. Egyben emlékeztetett: a Fidesz politikája volt eddig, hogy ellenfeleit lealacsonyítja, megkérdőjelezi emberi mivoltukat, tudatosan alázza őket méltóságukban, megkérdőjelezi magyarságukat.
„Egyszerűen mondom: a Fidesz szemében mindenki szar ember, aki nem ért vele egyet” - írta, hozzáfűzve, Magyar Péter még erre is rátesz egy lapáttal. Azt hangoztatta, vezetésével ezzel a mentalitással még a mostaninál is szerencsétlenebb lesz ez az ország, mivel „szar emberek nem tudnak jó országot csinálni” - majd nyomatékosította, mindezt nem a Tisza Párt elnökének mondta, mivel ez minden emberre és országra igaz. „Ha lenne még párbaj, kihívnám és ellátnám a baját. Mert megérdemli. De mert nincs, a fentieket tekintse annak, hogy szándékosan megkarcoltam. Józan megfontolásból. Egyelőre ennyi” - zárta sorait Gyurcsány Ferenc.
Természetesen nem kellett sok és maga az érintett is megjelent a kommentmezőben. „Köszönöm az életvezetési tanácsokat elnök úr! Ha megengedi, inkább foglalkozom az ország sorsával, az emberek életét valóban érintő kérdésekkel (tudja, egészségügy, oktatás, közlekedés, gazdaság, nyugdíjak, stb.). Mondanám, hogy önnek is ezt javaslom, de nem akarom eltántorítani ezen reggeli üzengetési szokásától. Talán a hazánknak is jobb, ha inkább velem foglalkozik…” - fogalmazott Magyar Péter.