Hatalmas balesetet okozott egy eszement büntetőfékező az M7-esen (fotók)

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki indokolatlan fékezéssel akart megleckéztetni egy másik sofőrt az M7-es autópályán.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi Nagykanizsa irányába tartott a sztrádán, amikor Szántód közelében utolérte a lassabban haladó, és a belső sávban több másik járművet előző sértettet. A vádlott ekkor – mivel véleménye szerint a másik autó feltartotta a haladásban – többször villantott a távolsági fényszóróval, majd a későbbi előzése során obszcén kézjelzést mutatva is kifejezte nemtetszését a sértettnek, aki ezt viszonozta.

A vádlott ezután lassított, ezért a másik autó sofőrje a belső sávban megpróbálta visszaelőzni a férfit, aki azonban ezt észlelve – abból a célból, hogy a korábbi közlekedési szituáció miatt elégtételt vegyen – hirtelen a sértett elé vágott, majd forgalmi ok nélkül hirtelen fékezett. A mögötte haladó jármű vezetője ekkor szintén erőteljesen fékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta, így hátulról a vádlott autójának csapódott. A balesetben senki nem sérült meg.


A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.