Kifosztás és más bűncselekmények miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorúval szemben, akik egy 83 éves asszonytól vették el az értékeit.
A vádirat szerint a letartóztatásban lévő két - szlovák állampolgárságú fiú - és az ismeretlen helyen lévő harmadik társuk a komáromi gyógyszertár előtti járdaszakaszon meglátták a 83 éves, kerekes járókerettel haladó sértettet. A fiatalok elhatározták, hogy megszerzik az értékeit. Mindhárman a nő közelébe mentek, majd egyikük a sértett kezéből kikapta az 1500 forint értékű táskáját a benne lévő 4000 forint értékű mobiltelefonnal és 2000 forint értékű pénztárcával, valamint 20 000 forint készpénzzel és személyes irataival. A másik két elkövető figyeléssel segítette társuk cselekményét.
Ezután mindhárman elszaladtak egy futballpályáig, ott közösen megnézték a táska tartalmát, a benne lévő készpénzt maguk között egyenlő arányban elosztották, a mobiltelefont magukkal vitték, a táskát a benne lévő okiratokkal együtt hátrahagyták.
A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.
A vádirat szerint - a kifosztás bűntettén kívül - a két fiatal más bűncselekményeket is elkövetett. Az egyik kilencszer lopott, ebből négyszer azzal a fiúvalegyütt, aki az idős nő kifosztásában segített neki.
A Tatabányai Járási Ügyészség kifosztás bűntette, okirattal visszaélés vétsége, lopás bűntette és lopás vétsége miatt benyújtott vádiratban arra tett indítványt, hogy az idős nőt kifosztó elkövetőket a Komáromi Járásbíróság fiatalkorúak fogházbüntetésére, valamint fejenként 6666 forint vagyonelkobzásra ítélje.