Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette miatt, aki vele együtt élő, 88 éves mozgáskorlátozott apját rendszeresen verte, megöléssel fenyegette, megalázta.
A vádirat szerint a vádlott egy borsodi településen lévő lakóházban együtt élt 88 éves időskorú mozgáskorlátozott apjával.
A férfi 2023. májusától ittas állapotban rendszeresen szidalmazta, sértegette, megöléssel, megveréssel fenyegette édesapját. Az elkövető decemberben azt mondta neki, hogy lelövi és töltetlen légpuskájával kétszer lövést adott le felé.
A vádlott januárban arra utasította a sértettet, hogy alkoholt hozzon neki, de mivel ennek nem tett eleget, vizeletet ürített rá. Más alkalommal a férfi az ágyon fekvő apjához bútordarabokat dobott, fejét, mellkasát ütlegelte, könnyebb sérüléseket okozva. Éjszakánként felköltötte, hogy ne tudjon aludni, fekhelyére üvegtörmeléket szórt, a lakás berendezési tárgyait összetörte, a helyiségeket vizeletével és székletével szándékosan beszennyezte, azt a sértettel takaríttatta fel.
Az ügyészség a távoltartás hatálya alatt álló büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, valamint a sértettel közös lakóhelyről történő kitiltását indítványozta.