A nagybaracskai általános iskolában néhány napja sokkoló módon kínoztak meg osztálytársai egy 9 éves kisfiút. 3 társa lefogta, levetkőztették, és egy vastag botot nyomtak fel a végbelébe. Ráadásul mindez tanítási időben történt. Édesapja sokkos állapotban nyilatkozott a Tényeknek.
A többi gyerek szerint a kisfiú ordított fájdalmában. 5 centi mély sérülést szenvedett. A szülők azt mondják az iskola nem hívott segítséget, ők rohantak kórházba kisfiukkal. Az apa azt is mondja az iskola egyáltalán nem jelezte nekik a történteket.
A szülők el sem tudják képzelni, miért kínozták meg a gyereküket. Szerintük nyugodt és csendes. A kisfiút nagyon megviselték a történtek, pszichológust keresnek neki. Van olyan pillanata, amikor sír, ordít, zokog, meg van olyan pillanata is, amikor csapkod, dobál. De nem beszél róla.
Egy szakember szerintv élete végéig terápiára szorulhat a 9 éves kisfiú. Most a családnak, sőt az egész osztálynak segítségre van szüksége - tette hozzá.
A Tények úgy tudja, a szülők már bocsánatot kértek attól a házaspártól, akiknek a fiát megkínozták.
A kisfiú és három testvére is az egyházi intézménybe járt, ami egyben óvoda is. A történtek után a szülők azonnal kivették mindegyiküket. Máshova íratták be őket, ami óriási nehézség a családnak. A bántalmazott kisfiú édesanyjának ott kell hagynia a munkahelyét, hogy pszichológushoz tudja hordani kisfiát, illetve napközben hozni-vinni tudja a távolabbi iskolákba és óvodákba a gyerekeket. Segítségre van szükségük.
Több szülő a történtek miatt azonnal kivette a gyerekét az iskolából.
Az üggyel kapcsolatban korábban a baon.hu megkereste az iskolát, de csak rövid tájékoztatást kaptak. Molnár Mariann, a Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója azt nyilatkozta, "gyermekek egymás közötti bántalmazása volt".
"Rendőrségi feljelentés történt. Belső eljárás indult az intézményben. Mindkettő folyamatban van. Ez az eset nem tükrözi a mindennapi életünket" – fűzte hozzá az intézmény vezetője.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai büntetőeljárás keretében vizsgálják a történteket. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módjukban adni.