Panzióról panzióra járt, de mindenhonnan fizetés nélkül távozott egy pár

A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.

A nyomozás adatai szerint a pár szeptemberben, egy Szécsényhez közeli település vendégházában töltött el több éjszakát, azonban az igénybe vett szolgáltatásokat nem fizették ki, a szállást fizetés nélkül hagyták el. Megállapítást nyert, nem ez volt az első eset, hogy az elkövetők nem rendezték az egy, vagy több napra szóló szállásukhoz tartozó számlájukat. Ez év júniusában Balassagyarmat térségében követtek el hasonló bűncselekményt, majd két hónappal később egy Vác környéki vendégházból távoztak fizetés nélkül. A sértetteknek az elkövetők közel félmillió forint kárt okoztak.

A szécsényi és a balassagyarmati rendőrök az 52 éves váci férfit és a 46 éves budapesti társát szeptember 25-én, Balassagyarmaton egy szálláshelyen fogták el, majd a párost előállították a Szécsényi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók csalás bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki őket. A rendőrök mindkét elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Vizsgálják annak a lehetőségét, hogy más szállásadók sérelmére is követtek-e el hasonló bűncselekményt az elkövetők.