A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a grafikán látható férfi 2024. szeptember 21-én a Népligetnél egy korábbi egyeztetést követően találkozott a sértettel, hogy megvásárolja az aranynyakláncát, azonban az eladót megtévesztve 700 ezer forinttal kevesebbet fizetett érte. A vételárat először mindketten átszámolták, de az eladó 10 ezer forinttal kevesebbet számolt, ezért visszaadta a pénzköteget a férfinak, aki úgy tett mintha kipótolná, és ismét átszámolta a sértett előtt, majd átadta neki. Az eladó ekkor már nem számolta meg újra a pénzt, csak kis idő elteltével vette észre, hogy 700 ezer forinttal kevesebbet kapott, mint amiben megegyeztek.
Az ismeretlen férfi 40-45 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, erős testalkatú, sötét hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete pólót, sötétkék farmernadrágot, fekete sportcipőt és fekete baseballsapkát viselt.
Az elkövetőről grafika áll rendelkezésre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.