Az orvosok 85 százaléka szerint az egészségügy helyzete romlott a béremelés óta. A gyógyítók 66 százaléka állította, hogy a béremelés hatására javult az életszínvonala, negyedüknek nem változott és mintegy 8 százalékuknak romlott az egzisztenciális helyzete. Az életszínvonala megtartásához a válaszadók fele ugyanannyit dolgozik, mint korábban, több mint harmaduk (39 százalék) pedig többet, és mintegy 10 százalékuk állította, hogy kevesebb időt tölt gyógyítással, mint a béremelés előtti években. (Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szeptember elején a járóbeteg konferencián arról beszélt, az orvosok 10-15 százalékánál tapasztaltak teljesítmény-visszaesést.)
A közszolgáltatások színvonala a válaszadók 79 százaléka szerint romlott, illetve jelentősen romlott. Saját munkakörülményeit a válaszadók csaknem fele (42 százaléka) változatlannak ítélte, és csaknem ugyanennyien vélekedtek úgy, hogy rosszabb körülmények között dolgoznak. Arra a kérdésre, hogy mit tart a magyarországi egészségügy legnagyobb előnyének, 47 százalék válaszolta: csoda, hogy még működik. Csaknem negyedük pedig az ingyenességet jelölte meg, és mindössze az orvosok öt százaléka gondolta a rendszer előnyének, hogy hozzáférhetőek az ellátások. A hiányosságok közé sorolták a források szűkösségét, az önálló ágazatvezetés hiányát, a túlterheltséget, a motiváció, a teljesítményértékelés és az elismerés hiányát.
A Népszavának Rékassy Balázs azt mondta: a kutatás is igazolja, hogy nem elég egy bonyolult rendszer egyetlen elemén változtatni. Az orvosok béremelése – szerinte - szükségszerű és jó döntés volt, hiszen sokakat azzal sikerült a pályán tartani. Az is pozitív hozadéka az intézkedésnek, hogy fiatal orvosokat vonzott a hazai gyógyításba. Ám sajnos máig nem sikerült korrigálni a sávos, korfüggő bérszabályokat úgy, hogy az ösztönözzön a lakosság jó színvonalú ellátására. Hozzátette: ugyan a paraszolvencia megszűnése általánosságban jótékony hatású, ám azzal már nem tud mit kezdeni az ellátórendszer, hogy a korábbi hálapénzes szakmák képviselői gyakorlatilag eltűntek a közfinanszírozott egészségügyből. Így ezeket szolgáltatásokat a páciensek jobbára csak magánszolgáltatás keretében érik el. Emiatt jelentős társadalmi csoportok maradhatnak ellátatlanul. A köz- és a magánellátás ily módon való kettészakítottsága hosszú távon káros és fenntarthatatlan. Továbbá elkerülhetetlen az is, hogy a közszolgáltatásokat valós értékükön finanszírozza az állam. Rékassy Balázs megjegyezte: az uniós országok közpénzből átlagosan 3319 eurót költenek vásárlóerő-paritáson évente egy polgár egészségügyi ellátására, ezzel szemben Magyarországon 1352 euró ez az összeg.
