Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter közölte, hogy a kormány jövőre nem tervezi a minimálbér emelését.
„Idén 19 százalékkal, 8 000 hrivnyára emeltük a minimálbért. Lehetségesnek tartjuk, hogy ezt az összeget jövőre egész évben fenntartsuk” – jelezte a kormány illetékese.
Ezzel összefüggésben Marcsenko megjegyezte, hogy a kormánynak jelenleg nincs módja emelni a szociális standardokat, és erről a nemzetközi partnerekkel is egyeztettek.
A miniszter ugyanakkor újságírói kérdésre válaszolva jelezte, nem csökkennek a költségvetés szociális kiadásai. Szerinte az egyetlen csökkenő tétel a nyugdíjalap és az állami költségvetés közötti átcsoportosítás.
„Úgy gondoljuk, hogy a nyugdíjpénztár saját bevétele az egységes társadalombiztosítási hozzájárulásból elegendő lesz a nyugdíj-kötelezettségek teljesítéséhez” – jelezte Marcsenko.
Hozzátette: a 2025-ös költségvetésben javasolt egyéb módosítások ismeretében nem lát problémát, ami a Nyugdíjalap kötelezettségeinek teljesítését illeti.
A miniszteri kabinet szeptember elején elfogadta a 2025-ös állami költségvetés tervezetét. Ezek szerint a jövő évi büdzsé bevételei 2 000 milliárd hrivnya, a kiadásai pedig 3 600 milliárd hrivnya körül várhatók. Az ország fő pénzügyi dokumentuma 2,22 billió hrivnya védelmi kiadást irányoz elő. (Kárpátalja)