Csehországban elfogták, Debrecenben pedig őrizetbe vették azt az ukrán férfit, akivel szemben csomagküldős csalások miatt volt nemzetközi elfogatóparancs érvényben

A debreceni nyomozók 2023. augusztus 16-án elfogtak egy 19 éves ukrán férfit, aki különböző internetes hirdetésekkel kapcsolatban írt az eladóknak üzenetet, és közismert csomagküldő szolgálatok által kért házhozszállítást. A jóhiszemű hirdetők az elkövető által küldött adathalász linken keresztül megadták a bankkártyájuk adatait, amelyet a tettesek egy mobiltelefonra applikáltak, majd érintés nélküli készpénzfelvétellel csapolták meg a sértettek bankszámláját. A rendőrök őrizetbe vették a férfit, az ügyészség indítványára pedig a bíróság letartóztatta, azóta már a jogerős börtönbüntetését tölti.

A bűnügyesek azonban nem álltak meg, és később azonosították a csaló egyik társát is, egy ugyancsak ukrán állampolgárt, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A cseh hatóságok elfogták a fiatalembert, majd szeptember 27-én a Készenléti Rendőrség bevetési egysége és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai Magyarországra hozták. A hajdú-bihari kibernyomozók a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették át tőlük, majd Debrecenbe szállították.

A rendőrség közleménye szerint jelenleg 50 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták a 27 éves férfit, a bíróság ma elrendelte a letartóztatását.