Felmentették a férfit, aki a vád szerint megölte és a Tiszába dobta az élettársát

A Szegedi Törvényszék hosszas bizonyítási eljárás eredményeként, a fellelhető bizonyítékok beszerzését követően – nem jogerős ítéletével – felmentette D.L.L. vádlottat az ellene előre kitervelten, aljas indokból és célból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

A nem jogerős ítélet lényege szerint a vádlott és a sértett 2003. évben ismerkedtek meg egymással, miután a sértett a vádlott által üzemeltetett szentesi szórakozóhelyen kezdett dolgozni. Rövid idő alatt élettársi kapcsolatba léptek, majd 2004. évben közös gyermekük született. 

A vádlottat ezt követően Németországban 16 hónap szabadságvesztésre ítélték, melynek letöltését 2005. január hónapban kezdte meg. Távolléte alatt a sörözőt a vádlott a sértett irányítására bízta, aki veszteségesen üzemeltette azt, majd 2006. május hónapban elhagyta a vádlottat, és új életet kezdett egy másik férfival. Mindezek miatt a sértett félt a vádlott reakciójától.

A vádlott szabadulását követően 2016. május 19. napján hazaköltözött és ekkor szembesült azzal, hogy a sértett közös gyermekükkel egy másik férfihez költözött, illetve a sörözőt bezárta, emiatt haragot érzett a sértett irányába.

2006. július 21. napja 21 óra és 2006. július 22. napja 9 óra közötti időben az eljárásban ismeretlenül maradt férfi és nő kulccsal bement a sértett, annak kislánya és élettársa által közösen lakott szentesi ingatlanba, ott megmérgezte a házőrző kutyát, és erőszak, vagy fenyegetés alkalmazásával gépjárművel elvitte a sértettet, felügyelet nélkül hátra hagyva a kétéves gyermeket.

Ezt követően a sértett ismeretlen körülmények között a Tiszába került. A sértett holttestét 2007. július 3. napján a Tiszában, Baks közelében találták meg, azonban azonosítására csak 2020. június 23. napján került sor.

A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok nem alkotnak olyan zárt logikai láncot, mely alapján minden kétséget kizáróan bizonyított lenne, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta. Továbbá nem bizonyított minden kétséget kizáróan, hogy a vádlott a terhére rótt, ölési cselekményt elkövette, illetve az sem, hogy a sértett holtan, vagy még életében, milyen körülmények között került a folyóba.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében. 

A vádlott letartóztatása a törvény erejénél fogva megszűnt arra tekintettel, hogy az ügyész nem tett indítványt annak fenntartása érdekében.