Idős a volánnál matrica, cipzár-elv, kötelező követési és előzési távolság - zajlik az új KRESZ kialakítása

Zajlik az új KRESZ kialakítása, a körvonalazódó, még nem végleges javaslatról háttérbeszélgetést tartott az Építési és Közlekedési Minisztérium a munkában részt vevő szakértőkkel - írja a 24.hu

Nemcsak a kezdő vezetők jelezhetik a közlekedés többi résztvevője számára, hogy több türelmet igényelnek, hanem az idősebb vezetők is. Csak nekik nem egy „T” betűt kell felragasztaniuk, mint a tanuló vezetőknek, hanem az „Idős a volánnál” feliratú matricát. Konkrét matricakép még nincs, de az elképzelések szerint a veszélyjelző táblákra hajazó piros háromszög alakuló matricák lehetnek majd, ha elfogadják a javaslatot. A felragasztása senkinek sem lesz kötelező, önkéntes alapon megy.

Bevezetnék a cipzár-elvet a megszűnő sávoknál a haladás folyamatossága és a megállóból kiálló buszok kiállása segítése érdekében. Ez azt jelenti, hogy le kell mondani az elsőbbségről a megállóból kiálló busz vagy az elfogyó sávban haladó autós javára. A kedvezményezett járműnek viszont meg kell győződnie sávváltás előtt, hogy valóban megkapta az elsőbbséget. Európában ez működik, itthon is sokszor alkalmazzák a cipzár-elvet, ezért szeretnék beilleszteni a KRESZ-be.

Bevezetik a védelmi sáv fogalmát is, ami az út jobb szélétől nagyjából egy méteres térrészt jelent (ha nincs buszsáv vagy kerékpársáv). Itt kell számítani kerékpárosokra, gyalogosokra, rolleresekre. A védelmi sávba történő be-ki haladás az elsőbbségadás és irányjelzés szempontjából sávváltással esik egy tekintet alá – tartalmazza a javaslat.

Meghatároznák a kötelező követési távolságokat is. Lakott területen belül 1 másodperc, autópályán két másodperc, 3500 kg-nál nehezebb vagy 7 méternél hosszabb jármű esetén szintén két másodperc lenne.

Kötelező lenne a világítás használata valamennyi járművön. Ez azt jelenti, hogy nappal is kell a bekapcsolt lámpa a biciklire és a rollerre. Itt annyi kivétel lenne, hogy jó látási körülmények között a kerékpárutakon ez továbbra sem lenne kötelező.

Meghatároznák a kötelező előzési távolságokat is. A hatályos KRESZ szerint megfelelő oldaltávolsággal lehet előzni a bicikliseket, gyalogosokat, de a tervek szerint konkrét távolságokat is előírnának. 50 km/órás sebesség alatt legalább 1 méter, afölött pedig legalább másfél métert kell hagyni a tervek szerint.

A sebességhatárokhoz alapvetően nem nyúlnának. Ami változhat, hogy a nehézgépjárművek az eddigi 80 km/óra helyett 90-nel mehetnek lakott területen kívül, a mezőgazdasági vontatók pedig akár 60 km/órával száguldhatnak – ha tudnak – az eddigi 40 km/órában maximált poroszkálás helyett.