„Megdöglötök, megölünk benneteket!” - Rendőrökre támadtak a családi rendezvényen résztvevők Borsodban

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság azoknak a terhelteknek az ügyében, akik egy rendőri intézkedés során rátámadtak a hivatalos személyekre. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint egy borsodi településen legalább 30 fő részvételével családi rendezvényt tartottak, amiről csendháborítás miatt több bejelentés is érkezett a rendőrségre. A három rendőr intézkedését több ittas jelenlévő sérelmezte, ezért a szabálysértés ismétlődéséről, illetve folytatásáról szóló újabb bejelentésre – az előzményekre tekintettel – már megerősített rendőri erő érkezett. 

Az ingatlanban lakó nő, az elsőrendű vádlott ekkor megragadta az intézkedést irányító rendőr ruháját, azt rángatni kezdte, miközben egy másik vádlott a kaput belülről rugdosva fenyegette a rendőröket. A rendőrök elő akarták állítani a nőt, ezért a szolgálati gépkocsi irányába indultak vele. Ezt az ingatlan udvarán tartózkodó, erősen ittas, körülbelül húsz fő próbálta akadályozni, miközben a vádlottak őrjöngve indultak meg feléjük azt ordibálva, hogy: „megdöglötök, megölünk benneteket!”.

A hivatalos személyek könnyfakasztó gáz alkalmazásával tudták csak a támadókat távol tartani, akik bokszolóállást felvéve a rendőrök felé ütöttek és rúgtak azt kiabálva, hogy „kinyírunk benneteket”.

Mivel az intézkedés biztonságos folytatására a jelen lévő 11 fő rendőr nem volt elegendő, az elsőrendű női vádlott előállításán túl további intézkedés foganatosítása nélkül távoztak a helyszínről. Pár óra elteltével két ittas vádlott és hozzátartozóik az intézkedés miatt kérdőre akarták vonni a rendőröket, ezért a harmadrendű terhelt által vezetett személygépkocsival a rendőrkapitányság épületéhez mentek. 

A bíróság az elsőrendű női vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, további négy vádlottat – köztük a fiatalkorú terheltet – társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, míg a harmadrendű vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében találta bűnösnek, őt az ellene társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette alól – bizonyítottság hiányában – felmentette. Az elsőrendű vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, a másod-, negyed- és ötödrendűt 2 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre, a fiatalkorú hatodrendű vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A harmadrendű terheltet 150 000 forint pénzbüntetésre és 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 

Az ítélet a hatodrendű vádlott tekintetében jogerős, a többi terhelt esetében az ügyész fellebbezést jelentett be, illetve a másod-, negyed- és ötödrendű vádlottak és védőik is éltek jogorvoslati jogukkal.