Rátámadt a nevelőnőjére egy fiú, mert az nem engedte felmászni az ereszcsatornába feldobott cigarettáért

A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, aki nem tudta indulatát fékezni és a gyermekfelügyelőre támadt egy Somogy vármegyei gyermekotthonban.

A vádiratban foglaltak szerint a terhelt – aki az elkövetés idején még nem töltötte be tizennegyedik életévét – 2023 áprilisában veszekedett nevelt társaival, ami során feldobták a fiú cigarettáját az otthon épületének csatornájába. A vádlott egy létrán felmászva megpróbálta a dohányterméket kiszedni, azonban a sértett ezt balesetveszélyesnek ítélte és megkérte a fiút, hogy jöjjön le, majd elzárta a létrát.

A fiú nehezményezte, hogy nem jutott hozzá a cigarettájához, ezért dühében az otthon közösségi terében egy széket a földhöz vágott, aztán a sértettel kezdett kiabálni, miközben szidalmazta is a nőt. A terhelt azonban továbbra sem tudott uralkodni magán, így a kezdeti verbális agresszió bántalmazásba torkolt, amikor a sértettet megrúgta és csuklójánál fogva rángatta.

A vádlott általi erőszaknak egy utógondozott fiú vetett véget azzal, hogy felszólította cselekménye abbahagyására.

A Büntető Törvénykönyv irányadó rendelkezése szerint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetése miatt a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek büntethető, ezért az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.