Ukrajna tárgyalásokat folytat Magyarországgal egy újabb határátkelő létrehozásáról

Kárpátalján szükség van egy új, nagy áteresztőképességű teherforgalmi határátkelő megépítésére az ukrán–magyar határon – jelentette be Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője, korábbi megyevezető az Ukrinform hírügynökségnek.

Mikita elmondása szerint az új átkelőhely nyolcsávos lenne, négy sáv az egyik, és négy a másik irányba, amely kielégítené a teherfuvarozók igényeit a két ország közötti határszakaszon. Jelenleg folynak a tárgyalások a magyar féllel a projekt megvalósításáról.

A tervek szerint Kárpátalján olyan ipari parkokat építenek, amelyek jelentős mennyiségű készterméket exportálnak majd az Európai Unióba, elsősorban Magyarország felé. Az új átkelőhely nemcsak a teherforgalmat, hanem a vasúti szállítást is gyorsíthatná - írta a Kárpáti Igaz Szó.

Mikita szerint a határátkelő fejlesztése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ukrán vállalatok időben teljesíthessék szerződéseiket, és ez jelentős bevételeket hozhat az ország költségvetésébe. A határinfrastruktúra bővítése így fontos eleme lehet Ukrajna gazdaságának megerősítésében.

Jelenleg öt közúti határátkelőhely működik az ukrán–magyar határszakaszon: Csap, Harangláb, Mezőkaszony, Asztély és Tiszaújlak településeken. A 7,5 tonnánál nagyobb tömegű teherautók viszont csak a Csap–Záhony átkelőn haladhatnak át.

2024 áprilisában a két ország megállapodott a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő megnyitásáról a személyautók számára.