Vlagyimir Putyin orosz elnök még novemberben, az amerikai elnökválasztás után úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne beszélni Donald Trumppal az ukrajnai tűzszüneti megállapodásról, de közölte, hogy kizár minden nagyobb területi engedményt (Jelenleg Oroszország elfoglalva tartja Ukrajna területének csaknem 20 százalékát.), és elutasítja Kijev NATO-csatlakozási szándékát is - írta a Népszava.
Szergej Lavrov most megerősítette korábbi álláspontját az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által is folyamatosan, de érdemi visszhang nélkül erőltetett tűzszünetről. – A fegyverszünet a semmibe vezető út – szögezte le a külügyminiszter. Hozzátette: „Végső jogi megállapodásokra van szükségünk, amelyek rögzítik az Orosz Föderáció biztonságának és természetesen szomszédaink jogos biztonsági érdekeinek biztosításához szükséges összes feltételt.”