Az ukránok majd háromnegyede (73%-a) pozitívan viszonyul az atomfegyverekhez való visszatérés gondolatához – derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) december eleji felméréséből, amelynek eredményeit a DW ismertette. A válaszadók 20%-a ugyanakkor ellenezte az elképzelést, további 7% pedig nem tudott állást foglalni.
A megkérdezettek egy részének módosul a véleménye, ha a kérdésben szerepelnek a nukleáris fegyverek birtoklásának esetleges következményei. Így abban az esetben, ha az atomfegyverek megjelenésének következtében Ukrajna elveszítené a nyugati támogatást, és az országgal szemben szankciókat vezetnének be, a válaszadók 46%-a tart ki a nukleáris arzenál mellett, az ellenzők aránya viszont 44%-ra nő, s további 10% bizonytalan.
Ami a polgárok véleményének régiók szerinti alakulását illeti, a KMISZ adatai szerint az ország déli és keleti részén szkeptikusabbak az emberek. Összességében azonban a többség minden régióban – a keleti 61%-tól a nyugati 77%-ig – hajlik az atomfegyverekhez való visszatérésre – jegyezték meg a szociológusok.
Mint a kutatók rámutattak, a NATO-ba vetett bizalom nem mond ellent a vágynak, hogy „visszaállítsák” az atomfegyvereket.
„Sőt, ha általánosságban beszélünk az atomfegyverek visszaállításának vágyáról, azok akarják ezt leginkább, akik bíznak a NATO-ban” – mutat rá a KMISZ.
Anton Hruscseckij, a KMISZ ügyvezető igazgatója a DW-nek nyilatkozva a közvéleménynek a nukleáris potenciál helyreállítása iránti elkötelezettségét a nyugati támogatásban való csalódással hozta összefüggésbe.
„Erős szavak hangzanak el Ukrajna támogatása mellett, hogy addig fogják támogatni, ameddig Ukrajna túléléséhez szükséges, de nem világos, hogy pontosan mik lehetnek ezek a lépések. Ezért az atomfegyver (a biztonság garanciájaként) valami érthető dolog az emberek számára” – jegyezte meg a szociológus. (Kárpátalja)