Fényes nappal rabolt Kenderesen egy harcias nő

Egy helyi lakos tett bejelentést a rendőrségen, mert január 4-én délelőtt, Kenderesen leszólította egy ismeretlen nő, aki pénzt és cigarettát kért. Az asszony nem adott neki, ezért a tettes megragadta a vászonszatyrát, rángatni kezdte, majd kivette a pénztárcáját, amiből 3000 forintot vett el. Ezt követően sietősen távozott - közölte a rendőrség. 

A dulakodás következtében a 61 éves nő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. Adatgyűjtés során a nyomozók egy 24 éves helyi lakost állítottak elő a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Nemcsak rablást róttak a terhére, ötrendbeli lopással és csalással is meggyanúsították.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a tettest és kezdeményezték letartóztatását.