A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 62-es számú főút 41-es kilométerszelvényében három személygépkocsi ütközött össze egy vasúti felüljárónál. Az érintett szakaszon jelenleg teljes útlezárás van érvényben.
A katasztrófavédelem azt írta, hogy defektet kapott egy személykocsi, emiatt másik két autó szemből egymásba hajtott. A két összeütközött autóban csak a sofőrök ültek, hozzájuk mentőt riasztottak. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók egy autót áramtalanítottak, a másik feszültségmentesítésére nem volt szükség, ugyanis kiszakadt belőle a motor. A harmadik járműnek kitört az egyik kereke, mozgásképtelenné vált.
A balesetet a 7-es számú főút felé Dinnyés irányába tudják elkerülni.