A dorogi rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták az 56 éves elkövetőt - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A sértett 2024. december 9-én délután az egyik dorogi postán intézte pénzügyeit, eközben az épületben hagyta a tárcáját. Bankkártyák, valamint több mint 300 ezer forint volt benne. Egy 56 éves helyi lakos is a postán tartózkodott abban az időben, aki a földön meglátta a gazdátlan tárcát. Annak megtalálását nem jelezte, inkább zsebre tette, majd otthonába távozott. Megszámolta, mennyi pénzhez jutott, majd mindent egy szekrénybe helyezett. A sértett még aznap este feljelentést tett a Dorogi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az adatgyűjtés és a kamerafelvételek elemzése során azonosították az elkövetőt, egy 56 éves helyi lakost. Január 8-án lefoglalták tőle a zsákmányt, amiben az összes érték hiánytalanul megvolt.
A férfit gyanúsítottként kihallgatták, lopás miatt indult ellene büntetőeljárás. A rendőrök a károsult értékeit visszaadták.