A debreceni nyomozók lecsaptak két férfira, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek

A rendőröknek olyan információ jutott a birtokába, hogy egy 29 éves helybeli férfi kristályt árul Debrecenben. A nyomozók azonnal munkához láttak, és hamar körvonalazódott, hogy a díler nem egyedül kereskedett a tiltott szerrel, hanem egyik ismerőse is segített neki. Elfogásukra összehangolt akció keretében került sor a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak közreműködésével.

A bűnügyesek mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig a letartóztatásukról döntött. A razziában több fogyasztót is elszámoltattak, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.

A rendőrök a kutatások során droggyanús anyagokat, a terjesztéshez szükséges eszközöket, hat mobiltelefont és pénzt foglaltak le.