Belehalt sérüléseibe az Üllői úton leütött férfi

A Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy erőszakos többszörös visszaeső budapesti férfival szemben. 

A vádirat szerint a 31 éves férfi az Üllői út ferencvárosi szakaszánál szóváltásba keveredett egy általa korábban nem ismert férfival, akit szidalmazni kezdett, majd a hátráló férfit egy alkalommal, legalább közepes erővel ököllel arcon ütötte. A sértett az ütéstől hátraesett és a fejét a járda kövezetébe ütötte, míg a támadója az eszméletét vesztett férfit hártrahagyva a helyszínről elmenekült.

A sérültre a járókelők találtak rá és hozzá mentőt hívtak, akik bevitték őt a kórházba. A férfi azonban a kórházi vizsgálatot nem várta meg, hanem az egészségügyi ellátása előtt önkényesen eltávozott, majd mintegy két héttel később a fejsérülése miatt az otthonában elhunyt.

Mivel a sértett halálához vezető okfolyamatot a vádlott támadása indította el, így ő a tettéért büntetőjogi felelősséggel tartozik annak ellenére, hogy a haláleset a sérült férfi saját testi épségével kapcsolatos mulasztására is visszavezethető.  Az ilyen sértetti közrehatást az általános bírói gyakorlat a büntetés kiszabása során kizárólag enyhítő körülményként értékeli.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottra végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnál.