Féltékeny férfi támadt volt párja főnökére, mert az nem engedte, hogy a munkaidő alatt beszéljen a nővel

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó barcsi férfival és társával szemben, aki a vád szerint azért támadt rá a sértettre, mert az nem akarta hagyni, hogy a munkaidő alatt beszéljen a nála dolgozó volt barátnőjével.

A vádirat lényege szerint a férfi hosszabb időn keresztül alkotott egy párt a nővel, azonban szakításukat nem tudta feldolgozni és féltékeny volt minden férfira, akinek a közelében volt párja tartózkodott.

A férfi különösen féltékeny volt a nő strandbüfét üzemeltető munkáltatójára, ezér megjelent korábbi társa munkahelyén, ahol – a munkájában feltartva – félrehívta a nőt, és fenyegető kijelentéseket tett. Egy idő után a sértett büfétulajdonosnak is feltűnt, hogy a vendégeket nem szolgálja ki senki, ezért kétszer is szólt a nőnek, hogy folytassa a munkát.

A vádlott ekkor még inkább indulatossá vált, és a második felszólítás után a sértettet ököllel arcon ütötte. A sértett igyekezett védekezni, azonban a vádlottat kísérő másik férfi is bekapcsolódott a sértett bántalmazásába, és őt hátulról, a jobb szeme tájékán megütötte. A dulakodás során végül mindhárman a földre kerültek, ahol a sértett időközben odaérkező barátai leszedték a vádlottakat a bántalmazott férfiról.

A két támadó ezután a parkolóban leállított autójukhoz ment, melynek csomagtartójából csavarhúzókat és egy baseballütőt vettek magukhoz, és azokkal indultak meg a sértett irányába. A sértett egyik barátja azonban elállta az útjukat, kezükből kivette a veszélyes eszközöket, így nem tudtak a sértettre támadni.

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a barcsi férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés, míg társával szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.