Hagyta az ittas barátját vezetni a hajdúböszörményi férfi, összetört az autó

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik a vád szerint együtt italoztak egy hétvégi háznál, majd ittasan kocsikázni mentek, közben a sofőr balesetet okozott.

A vádirat szerint a hajdúböszörményi férfi egy barátjával szórakozott egy Nádudvar közeli hétvégi házban, közben mindketten alkoholt ittak, és ittas állapotba kerültek. Másnap hajnalban kitalálták, hogy kocsikázni mennek. Először a vádlott vezette az autóját, majd egy kilométer után félreállt és átengedte a járműve vezetését az ismerősének, akiről tudta, hogy ittas.

Az ittas sofőr Hajdúszoboszlón vezette az autót, amikor a járművel kidöntött két közúti jelzőtáblát, egy hírközlési oszlopot és egy buszmegálló üvegét is kitörte. A balesetben mindkét férfi könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, továbbá a járműben anyagi kár keletkezett.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség az autó tulajdonosát járművezetés tiltott átengedésének vétségével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Hajdúszoboszlói Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, a férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki, és határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

A másik férfival szemben külön büntetőeljárás indult, vele szemben az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat.