Az elrettentés érdekében a rendőrség arcfelismerő szoftvert is alkalmazhat a szabálysértők azonosítására - írta a Népszava.
A törvényjavaslat deklarálja, hogy az ügyben beszedett pénzbírságokat gyermekvédelmi célokra fordítják. Rögzíti továbbá, hogy ha az elkövető a pénzbírságot vagy a helyszíni bírságot a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül nem fizeti meg, azt adók módjára kell behajtani, amennyiben nincs lehetőség, elzárásra történő átváltoztatásra, valamint közérdekű munkával sem váltotta meg, vagy ha a törvény kizárja a közérdekű munkával történő megváltást. Maga a pénzbírság 6500-tól 200 ezer forintig terjedhet.
A jogszabály indoklása szerint a törvénymódosítás célja annak biztosítása, hogy Magyarország területén csak olyan gyűlések legyenek megtarthatók, amelyek figyelembe veszik a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogát. A javaslat ennek érdekében kiegészíti a gyülekezési jogról szóló törvényt azzal, hogy tilos olyan gyűlés megtartása, amely sérti a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmakat. (Fotó: MTI/ Hegedüs Róbert)