TEK-esek ütöttek rajta a 62 éves Fejér vármegyei díleren

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KR NNI KBEH) ezúttal Fejér vármegyében fogott el két férfit.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi egysége indított büntetőeljárást, miután olyan információk jutottak el hozzájuk, hogy egy dunaújvárosi férfi nagy valószínűséggel szintetikus kábítószert állít elő. A tavaly indult nyomozás most ért abba a fázisba, hogy a felderítés során beszerzett bizonyítékok elegendőnek bizonyultak egy 62 éves Fejér vármegyei férfi elfogásához. Az akciót már a KBEH fogta össze, amiben részt vett a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége is, mivel felmerült, hogy esetleg fegyver lehet nála.

Épp azután fogták el, hogy nyélbe ütött egy többmilliós üzletet. A TEK munkatársai az autójában ütöttek rajta. Az akció során a KR NNI nyomozói lefoglalták az általa értékesített kábítószert és az ezért átvett 3,7 millió forintot is. Az illegális szerek között az elsődleges szakértői vélemény alapján több mint 1 kg amfetamin és közel 15 dkg kokain volt.

A rendőrök a férfi autóján túl átvizsgálták a hozzá tartozó ingatlanokat, valamint egy vásárlójának otthonát is. A 47 éves, szintén dunaújvárosi férfinál is találtak drogot. A lefoglalt szer az előzetes szakvélemény alapján több mint 10 dkg amfetamin és közel 9 dkg MDMA. Amikor a nyomozók a vevőnél kopogtattak, nem is tagadta, hogy drogot rejteget. Előállítását követően kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként, szabadlábon védekezik.

A 62 éves dílert – akit korábbi drogos ügyei miatt már ismertek a nyomozók – kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. Bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezésükre, valamint az ügyészi indítványra tekintettel a bíróság letartóztatta.

Az akció során lefoglalt szereknek köszönhetően mintegy kétezer adag, a feketepiaci áron számolva közel 20 millió forint értékű kábítószert sikerült kivonni a forgalomból, és megakadályozni, hogy fogyasztókhoz kerüljön.

A KR NNI KBEH és a drog elleni küzdelemben hozzá delegált vidéki egységek nap mint nap azon dolgoznak, hogy a dílereket felderítsék, és a bűnös drogbizniszeiket felszámolják. A most lefoglalt kábítószer származási helyének feltérképezésével és a terjesztővel kapcsolatban állók felkutatásával ez az ügy is tovább folytatódik.