Orbán Viktor: aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sose szabad megbízni

A Tisza pártosok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék rá, az a céljuk, és örülnek annak, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor a Tisza Párt EP-képviselőjének kijelentésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az EP-képviselőket a magyar emberek azért választották meg, hogy Brüsszelben Magyarország érdekét képviseljék, sőt, ha kell harcoljanak Magyarországért. Jelezte: miniszterelnökként ő maga is harcol a magyarok érdekeiért, így a Magyarországnak járó EU-s források felét már kiharcolta, az már a számlánkon van.

Ugyanakkor a Tisza pártosok "nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgozzak, hanem büszkék rá, sőt ez a céljuk, sőt örülnek, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok, mert (...) azt mondják, hogy ez jó az ellenzéknek".

Hozzátette: erről Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszéde jut az eszébe, hiszen most a Tisza Párt azt próbálja meg elmagyarázni, hogy az a helyes dolog, hogyha Brüsszelben egy képviselő a saját hazája ellen dolgozik.

Hangsúlyozta: a politika nem a hatalomról, hanem az országról szól, az embereket, Magyarországot kell szolgálni. Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sose szabad megbízni - jelentette ki Orbán Viktor. (MTI/Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)